Az igazi módszer dícsérete

A daidaloszi Labürinthoszról és Ariadné fonaláról szóló rege kapcsán elhangzott Patakon az első latin osztály megnyitása alkalmával, melynek neve: az Előcsarnok osztálya (Vestibularis), 1651. február 13-án.

Méltóságos Pártfogónk!

Nemes, nagytiszteletű és tekintetes Urak!

Kedves Tanulók

Íme a mese, kedves Hallgatóim. Hogy milyen értelmet adott neki a bölcs ókor a maga módja szerint, ekként magyarázzák el mítosztudósok. Szerintük a Labürinthosz csak azt akarta példázni, hogy az emberi élet igen bonyolult valami, és annyi nehézséggel van át- meg átszőve, hogy’ az ember csak különös okossággal tud átvergődni rajta. És kivált azok kerülnek egyre súlyosabb és súlyosabb akadályok elé, akik az államok kormányrúdjánál, a népek királyai és fejedelmei mellett ülnek. Ez volt az egyik oka annak, hogy. megkezdjük terveink végrehajtását:

Ifjúságunk tanulmányi rendjének megjavítását, a, tudományért vívott harcban számára vezetőnek rendelését és az első tanulmányi idő gyakorlatainak szerencsés megkezdését. Jobban szerettem volna ugyan még elhalasztani ezt az ügyet, míg e. hadviselésnek összes fegyverei elkészülnek, azaz míg a cél eléréséhez szükséges összes könyvek kikerülnek a nyomdából, de a nyomás a nyomdászok hiánya miatt még meg sem kezdődött. Ugyanis félek is a nehézségektől (hogy semmit se titkoljak el!), félek, hogy valahol elakadunk, vagy pedig az akadályokkal küzdve csak nehezen fogunk előre jutni. Minthogy azonban Nektek úgy tetszett, hogy ne halogassuk tovább az ügyet, inkább engedelmeskedtem a Ti akaratotoknak mint a saját belátásomnak. Talán nem fogunk nagyot véteni itt is megengedjük annak a bekövetkezését, ami rendszerint mindenhol megtörténik: hogy kezdetben. minden tökéletlen. Csak aztán a hibát ne nekem vagy a módszernek rójátok fel, ha mindjárt kezdettől nem tapasztaltok olyan haladást, amilyent kívánunk. Mert Isten megadja majd, hogy mindamellett napról napra javulni fog a helyzet.

Hogy ilyen reménységet gyújtsak szívetekben, elhatároztam, hogy a mostani ünnepi alkalmat egy kis értekezéssel nyitom meg az igazi módszer dicséretéről és hasznáról. Hogy pedig az erről szóló beszédemet szívesebben hallgassátok, elhatároztam, hogy (legfőbb Mesterünk példáját követve) példabeszédekben fogok szólni, és beszélni fogok nektek a régi időkben m megénekelt Labürinthosz útvesztőiről, s vele kapcsolatban az utóbb szerencsésen megtalált Ariadné-fonálról, mely ugyanezen útvesztőből a kijutást lehetővé tette. Hallgassatok meg engem, kegyes Hallgatóim, én igyekezni fogok, hogy ne unatkozzatok, és ne bánjátok meg, hogy meghallgattatok. Olyan elmejáték lesz ez ugyanis, mely a mesét célszerűen alkalmazza a való életre. Először tehát el fogom mondani a regét, ahogy a régiek mesélték, aztán pedig alkalmazni fogom a mi mostani intézményünkre, vagyis a rendetlenség káros és a rend hasznos voltának igazolására.

A regét a következőképpen mondják el a régiek. Kréta sziget királyának, Minosznak felesége Pasziphaé volt, egy pokoli szenvedélyű asszony, ki egy bikával folytatott szerelmi viszonyból egy szörnyszülöttnek adott életet, aki félig ember, félig bika volt, s Minotaurosznak nevezték. Történt pedig, hogy a legkiválóbb építőművész, Daidalosz, vendégként Krétába érkezett, és munkáját felajánlotta a királynak művészi épületek alkotására. A király arra kérte őt, hogy építse föl neki a Labürinthoszt, vagyis egy olyan tekervényes épületet, melyből nincs kijutás, börtönül szörnyeteg fattya számára. Daidalosz felépítette az épületet véget nem érő tekervényes folyosókkal, termekkel, szobákkal, átjárókkal fel- és lemenő lépcsőkkel keresztül-kasul úgy, hogy akit oda behelyeztek, vagy aki önként belépett, az összevissza tévelygett benne, de a kijáratot nem találhatta meg. Ebbe zárta Minosz király azt a szörnyeteg fiát, a Minotauroszt, és ide dobatta be a halálra ítélt gonosztevőket, hogy vagy az a szörnyeteg falja fel őket, vagy az éhség végezzen velük.

Történt pedig, hogy az athéniek királyának fia, Thészeusz kíváncsiságtól hajtva Krétára érkezett. Elfogták, és ugyanoda készültek őt bezárni. De mivel igen szép ifjú volt, Minosz király leánya, Ariadné, megszánta őt, és (bizonyára Daidalosz tanácsára) jó ötletet adott neki, hogyan meneküljön meg a szüntelen való tévelygéstől és a végpusztulástól. Ez pedig nagyon egyszerű, de igen célirányos dolog volt: egy gombolyag cérna. Ha ennek végét az első ajtóhoz köti, aztán a gombolyagot folyton kezében hordozva útközben a cérnát lefejti, akkor ugyanazon az úton, melyen befelé haladt, visszafelé is megtalálja a kijáratot. A cselszövés sikerült, Thészeusz kimenekült, s Ariadnét, menekülésének szerzőjét, megszöktette. Atyja halála után Athén trónjára került, s oly sok emlékezetes dolgot vitt végbe, hogy nevét a többi hős neve mellett emlegetik. Egyéb tettei közül kiemelik azt, hogy testgyakorló helyet alapított, azaz ő vezette be először a rendszeres testgyakorlást. Előtte ugyanis csak a testi erő és nagyság számított a küzdelemben, az ügyesség szerepe teljesen ismeretlen volt

hogy minden írónál annyit hallunk Thészeuszról. Tudniillik Thészeusz nem tudott volna Daidalosz okossága nélkül megmenekülni, azaz: a nyers erő egymagában megfontoltság és az értelemnek valami isteni képessége nélkül a nagy dolgokban sohasem ele­gendő. így fejtegeti és alkalmazza az emberi életre Thészeusz és Daidalosz meséjét századunk kitűnő mitológusa, Natglis gróf.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*